2010. szeptember 6. | Közlemény
A MÁV utasbarát és biztonságos vasúti szolgáltatások nyújtására törekszik
A MÁV Zrt. a VEKE 2010. szeptember 3-án, a Népszabadság napilapban megjelent állításaival kapcsolatban az alábbi tájékoztatást adja.
A MÁV-START Zrt. céljai között szerepel a társaság hatékonyságának javítása érdekében az ülőhely-kihasználtság fokozatos, az európai sztenderdekre történő felemelése. A járműállomány hatékony felhasználása érdekében 2010 áprilisától és júniusától a MÁV-START Zrt. bizonyos vonalakon valóban csökkentette a közlekedő vonatokban a kocsik mennyiségét, azonban kizárólag a kevésbé kihasznált vonatok esetében. 2010. szeptember 1-jétől a Budapest-Pusztaszabolcs és a Budapest-Székesfehérvár vonalon a vonatok kevesebb, mint 7%-át érintette a kocsiszám-csökkenés, ami összesen 19 vonatot jelent a cikkben megjelent 242 helyett. Mivel a MÁV-START Zrt. folyamatosan figyelemmel kíséri az utasforgalmat, a megnövekedett utazási igények esetén több kocsival fogja közlekedtetni a vonatokat.
A Magyar Államvasutak társadalmi küldetése az utas- és ügyfélbarát, illetve a biztonságos vasúti közlekedés megteremtése. Az utóbbi években a kormányzat és a társaság gyakran cserélődő vezetése valóban különböző stratégiai elvek alapján képzelte el a hazai kötött pályás közlekedés modernizálását, amelynek következtében sérültek a fenti célkitűzések. Ugyanakkor azzal is tisztában kell lenni, hogy a vasúttársaságra kettős nyomás nehezedik: az anyagi lehetőségei függvényében egyszerre kell megfelelnie az utasok igényeinek és a hatékony működés elvárásainak. Ez nyilvánvaló dilemma, amelyre a nemzeti vasúttársaság új vezetésének is keresnie kell a megfelelő választ.
A MÁV Zrt. új vezetése is a fenti célok megvalósítását tartja legfontosabb prioritásának. Lényegesnek tekinti a párbeszédet a szakmai és társadalmi szervezetekkel, amelynek során minden felhasználható és színvonalas szakmai segítséget és javaslatot elfogad – ha az megfelelő fórumon és hangnemben érkezik.
A nemzeti vasúttársaság vezetése tisztában van azzal, hogy a MÁV és a hazai vasúti közlekedés állapota, színvonala és megítélése az utóbbi évtizedekben sokat romlott, ami számos helytelen tulajdonosi és vezetői döntésre vezethető vissza. Az eredmények és a kialakult állapotok elemzésekor, ugyanakkor nem szabad figyelmen kívül hagyni a vállalat tartós alulfinanszírozottságát sem.
Erre a rossz anyagi helyzetre vezethető vissza a pályahálózat romló állapota is. Ezeken a megromlott állapotú szakaszokon a társaság a biztonság szavatolása érdekében kénytelen sebességkorlátozásokat bevezetni. A döntéssel tehát nem a szolgáltatási minőség rontása és a késések előidézése a cél, hanem az utasok maximális biztonságának garantálása. Tény, hogy a sebességkorlátozások bevezetését meg lehet előzni abban az esetben, ha a pályák műszaki színvonalának szinten tartásához, de még inkább javításához a források rendelkezésre állnának. Ez azonban az elmúlt években közismerten nem volt így. A forráshiány miatt a kívánt évi 250-300 km vágányátépítéssel szemben évente mindössze 45-60 km vágányátépítés realizálódhatott. A pályák karbantartásához és felújításához szükséges forrás jelenleg sem áll rendelkezésre, éves szinten több tízmilliárd forint hiányzik a műszakilag szükséges és elvárható színvonal megtartásához. A vasúttársaság új vezetése arra törekszik, hogy hosszú távon rendeződjön és stabilizálódjon a MÁV Csoport pénzügyi helyzete, és ezáltal számottevően javuljon a cég szolgáltatásainak minősége.
A pályaállapoton kívül a menetrendet és a járműállomány összeállítását érik leggyakrabban kritikák. A menetrend és a forgalomba állított járművek összeállítása, kialakítása többszörösen összetett feladat. A menetrend, azaz a vonatok közlekedtetése tulajdonosi megrendelés alapján történik. A közlekedő járművek forgalomba állítása az aktuális menetrendet hivatott kiszolgálni az utasigények és a hatósági elvárások alapján.
A MÁV-START Zrt. céljai között szerepel a társaság hatékonyságának javítása érdekében az ülőhely-kihasználtság fokozatos, az európai sztenderdekre történő felemelése. Ennek érdekében a személyszállító vasúttársaság rendszeresen vizsgálja, hogy az aktuális időszakra meghatározott szerelvény-összeállítások milyen mértékben igazodnak az utasforgalom várható alakulásához, illetve a műszaki-technológiai adottságokhoz. A rendelkezésre álló információk és adatok a menetjegy-értékesítések darabszámából, az utasszámlálásokból, jelentésekből, utas észrevételekből, ellenőrzésekből származnak. Mindezeket figyelembe véve a járműállomány hatékony felhasználása érdekében 2010 áprilisától és júniusától a MÁV-START Zrt. bizonyos vonalakon valóban csökkentette a közlekedő vonatokban a kocsik mennyiségét, azonban kizárólag a kevésbé kihasznált vonatok esetében. 2010. szeptember 1-jétől a Budapest-Pusztaszabolcs és a Budapest-Székesfehérvár vonalon a vonatok kevesebb, mint 7 %-át érintette a kocsiszám-csökkenés, ami összesen 19 vonatot jelent a cikkben megjelent 242 helyett. Mivel a MÁV-START Zrt. folyamatosan figyelemmel kíséri az utasforgalmat, megfelelő kihasználtság esetén több kocsival fogja közlekedtetni a vonatokat.
A MÁV Csoport anyagi lehetőségeihez képest mindent megtesz a biztonságos és kiszámítható vasúti közlekedés érdekében. Az új vezetés egyértelmű célja, hogy egy új stratégia megteremtésével javuljon a társaság finanszírozása, és ez által a vasúti utazás minősége is.
Budapest, 2010. szeptember 6., hétfő
MÁV Zrt. – Kommunikációs Igazgatóság
Hír
Hosszabb menetidővel közlekednek a vonatok a pécsi és a fehérvári vonalon
Fokozatosan csökkennek a késések a pécsi és a fehérvári vonalon
Hír
Elkészült az új FLIRT-vonatok látványterve
A járművek klimatizáltak, alacsonypadlós kialakításúak, a belső tér akadálymentesen átjárható.
Hír
Nyolc újonnan kialakított kerékpárszállító-kocsiban is utazhatnak a biciklisek
Az újonnan kialakított járműveken túl kedvezményes, kerékpáros túrajeggyel is várja a Balatonhoz, a Fertő tóhoz és a Tisza-tóhoz kirándulókat a MÁV-START.
Hír
Minden eddiginél több klímás, komfortos, korszerű motorvonat a Balatonnál
Az utazók körében népszerű motorvonatok, babakocsis, kerekes székes és kerékpáros utazásra is megfelelő körülményeket biztosítanak.
Hír
Jubileumokat ünnepelnek Szegeden
Május 11-én, szombaton járműbemutató és nyílt nap várja a nagyközönséget a Szegedi Nagyállomáson.
Hír
Műszaki okok miatt módosul egyes Romániába közlekedő nemzetközi vonatok menetrendje
A módosulás 2013. május 9-től további intézkedésig tart.
Hír
Forgalomban a kétszázadik wifis jármű
Naponta akár több mint harmincezren is internetezhetnek ingyen a vonatokon.
Hír
Hosszabb nyitva tartási idővel várja utasait a Ferihegy vasútállomáson lévő pénztár
A pénztár minden nap 4:00-23:00 között áll az utasok rendelkezésére.
Sajtószoba
Csak nemdohányzóként közlekedhetnek az ún. RIC jeles kocsik
Szeptember 30-tól lép érvénybe az UIC új szabálya.

