Bulgária - tengerpart

Nesebar

A bolgár tengerpart a víz és a napfény mellett rengeteg régészeti és egyházi műemléke miatt is kellemes nyaralóhely. Burgas mellett Szozopol és Neszebar ősi városai, és a köréjük települt üdülőszállók, valamint a Napospart (Szlancsev Brjag) várja a nyaralókat, a magyar történelemben is sorsdöntő Várna szomszédságában pedig olyan neves üdülőhelyek, mint Balcsik, Albena és az Aranyhomok (Zlata Piszacija). ahová a MÁV-START a társvasutakkal közösen számos menettérti kedvezményt kínál, amellyel mind az egyéni utazok, mind a kisebb csoportok megtalálhatják számításukat.

A bolgár tengerpartra történő utazáshoz kedvezményes menettérti jegyek válthatók, az egy útra szóló jegyekhez képest közel féláron, amelyekből gyermekeknek további 50% kedvezményt is biztosítunk. Ezeknek a jegyeknek az ára útvonalfüggő.

A City-Star menettérti jegyek különösen a kis létszámú csoportok kínálnak kedvező eljutást. Akár egy négyfős baráti társaság, akár egy háromgyerekes család vállalkozik utazásra, a City-Star minden kombinációban jó választást jelent!

City-Star jeggyel maximum 5 felnőtt és 1 gyermek utazhat együtt, vagy pedig minden egyes felnőtt helyett legfeljebb két gyermek. Az első felnőtt a City-Star alapdíját fizeti meg (egyedül utazó gyermekek ennek a felét), míg a minden egyes további felnőtt esetében az alapdíj fele, gyermekek esetében pedig gyermekenként az alapdíj negyede adódik hozzá a menetdíj összegéhez.

A City-Star alapdíj ára, célállomástól függetlenül, 2. osztályon: 113 €

Példaárak Burgasba és Várnába:

1 felnőtt, 1 gyerek  141,30 €
1 felnőtt, 3 gyerek  197,80 €
2 felnőtt, 2 gyerek  226,00 €
4 felnőtt  282,50 €

Sozopol - forrás: bourgas.org

Információk a közvetlen vonatokról

Várnába

A Románián át közlekedő Albena nemzetközi gyorsvonat Budapestről június 15-től szeptember 14-ig minden szombaton, Várnából június 17-től szeptember 15-ig minden vasárnap indul az alábbi menetrend szerint:

1481 Albena 1480
11:10 Budapest-Keleti 18:50
12:34 Szolnok 17:25
13:44 Békéscsaba 16:18
9:15 Varna 23:30

A vonat részletes menetrendje és kocsiösszeállítása itt tölthető le.

Burgas-ba

A Románián át közlekedő Nesebar nemzetközi gyorsvonat Budapestről június 14-től szeptember 13-ig minden kedden és pénteken, Burgas-ból június 15-től szeptember 14-ig minden szerdán és szombaton indul az alábbi menetrend szerint:

1471 Nesebar 1470
11:10 Budapest Keleti pu. 18:50
12:34 Szolnok 17:25
13:44 Békéscsaba 16:18
11:32 Burgas 20:40

 

A vonat részletes menetrendje és kocsiösszeállítása itt tölthető le.

 

A vonatokban a hagyományos ülőkocsik mellett az Utasellátó valamint a cseh vasút fekvőhelyes- és hálókocsija közlekedik. A vonatban étkezőkocsi is található, melynek étel- és italválasztéka itt tekinthető meg.

Fekvőhelyes, vagy hálókocsi igénybevételéhez a következő menetdíjakat is meg kell fizetni irányonként (City-Star menetjegy váltása esetén minden egyes utasnak):

Fekvőhelyes kocsi 6 ágyas fülkében 9,40 €
4 ágyas fülkében 14,00 €
Hálókocsi 3 ágyas fülkében (Tourist) 18,20 €
2 ágyas fülkében (Double) 27,30 €
1 ágyas fülkében (Single)* 63,70 €

* 1 ágyas (Single) fülke foglalása esetén 1. osztályú menetjegyet kell váltani!


Nemzetközi menetjegye mellé vegye meg Atlasz biztosítását online módon itt.

Aktuális euró árfolyam

A megadott árak a MÁV-START Zrt. által meghatározott árfolyamon forintban, vagy - bármely nemzetközi pénztárunkban, illetve összes nemzetközi járatunkon – euróban is fizethetők. Ha nemzetközi utazásához több információt szeretne kapni, kérjük, hívja a MÁVDIREKT-et a 06 (40) 49 49 49-es számon, vagy keresse föl nemzetközi jegykiadó helyeinket.

A nemzetközi jegyek vásárlásakor alkalmazott árfolyam:

2013. április 16-tól:

1 € = 300 Ft

2013. május 27-től:

1 € = 295 Ft

Állomáskereső

 

MÁVDIREKT

telefonos ügyfélszolgálat elérhetősége belföldről: 06 (40) 49 49 49,
külföldről: +36 1 444 44 99

Bejelentkezés az e-Ticketbe