Nagyvárad, Kolozsvár, Marosvásárhely
Nagyvárad (Oradea) a Budapestről induló napi három pár InterCity vonat egyikével akár már egy nap alatt is könnyen megjárható és felfedezhető – s olyan látványosságokkal lehetünk gazdagabbak utunk során, mint a Fekete Sas szálló üvegmozaikkal fedett passzázsa, az ortodox Holdas-templom, vagy a püspöki székesegyház. A város és környéke azonban hosszabb kirándulásokra is ideális, többek közt a közeli Félixfürdő-nek is köszönhetően.
Mátyás király szülővárosa, Kolozsvár (Cluj-Napoca) nemcsak épített örökségével idézi fel Erdély történelmét, hanem a vidék nagyjainak végső nyughelyet adó Házsongárdi temetővel is. Mindkét célállomásra napi négy pár, minőségi kocsikkal közlekedő vonattal biztosítunk eljutási lehetőséget.

Az Erdély szívében fekvő Marosvásárhely (Tărgu Mureş) legszebb látnivalója a Kultúra palotája, amely a szecesszió és a magyar népművészet díszítő elemeit ötvözi, falain és ablakain a történelem legnagyobb pillanatait és a székely népballadákat megjelenítve – de ez csak egy a belvárosi főtér építészeti csodái közül, melyeknek köszönhetően érdemes felkeresni a várost. Innen közelíthetők meg Szováta sós tavai is, amelyek különösen a reumatikus és nőgyógyászati megbetegedésekre jelentenek gyógymódot.
Menetrendek és árajánlatok:
Valamennyi járaton az Utasellátó étkezőkocsija is közlekedik, amelynek étel- és italválasztéka itt tekinthető meg (a Máramaros IC esetében itt).
A Hargita InterCity-vonaton húsvéttól október végéig kerékpárszállító kocsi is közlekedik. A kerékpárjegy ára irányonként 5 €!

Menetrendek és árajánlatok:
FIGYELEM! VÁGÁNYZÁRI MENETREND JÚNIUS 14-ig!
| IC 367 | IC 363 | IC 365 | 407 | |
| Hargita | Máramaros | Ady Endre | Corona | |
| Budapest-Keleti | 5:55 | 9:40 | 14:40 | 17:40 |
| Szolnok | 7:19 | 11:03 | 16:03 | 19:03 |
| Püspökladány | 9:06 | 12:13 | 17:13 | 20:17 |
| Berettyóújfalu | 9:40 | 12:43 | 17:43 | 20:47 |
| Oradea (Nagyvárad) | 12:00 | 15:01 | 19:58 | 22:57 |
| Cluj-Napoca (Kolozsvár) | 14:42 | 17:40 | 22:38 | 1:36 |
| Targu Mures (Marosvásárhely) | 18:00 |
| 406 | IC 364 | IC 366 | IC 362 | |
| Corona | Ady Endre | Hargita | Máramaros | |
| Targu Mures (Marosvásárhely) | 7:10 | |||
| Cluj-Napoca (Kolozsvár) | 2:21 | 7:22 | 10:32 | 15:01 |
| Oradea (Nagyvárad) | 5:02 | 10:03 | 13:15 | 17:57 |
| Berettyóújfalu | 5:20 | 10:20 | 14:18 | 18:18 |
| Püspökladány | 5:50 | 10:50 | 14:48 | 18:48 |
| Szolnok | 7:14 | 12:02 | 16:00 | 19:57 |
| Budapest-Keleti | 9:05 | 13:35 | 17:20 | 21:20 |
A vonatok nevére vagy vonatszámára kattintva letöltheti azok részletes menetrendjét és kocsiösszeállítását.
A vonal teljes menetrendje pdf formátumban itt tölthető le.
ALAPMENETREND, ÉRVÉNYES KÉSŐBB MEGHIRDETETT IDŐPONTTÓL
| IC 367 | IC 363 | IC 365 | 407 | |
| Hargita | Bihar | Ady Endre | Corona | |
| Budapest-Keleti | 6:40 | 9:40 | 14:40 | 17:40 |
| Szolnok | 8:04 | 11:04 | 16:04 | 19:03 |
| Püspökladány | 9:10 | 12:10 | 17:10 | 20:10 |
| Berettyóújfalu | 9:46 | 12:40 | 17:40 | 20:40 |
| Oradea (Nagyvárad) | 12:00 | 15:01 | 19:58 | 22:59 |
| Cluj-Napoca (Kolozsvár) | 14:42 | 17:40 | 22:38 | 1:36 |
| Targu Mures (Marosvásárhely) | 18:00 |
| 406 | IC 364 | IC 366 | IC 362 | |
| Corona | Ady Endre | Hargita | Bihar | |
| Targu Mures (Marosvásárhely) | 7:10 | |||
| Cluj-Napoca (Kolozsvár) | 2:21 | 7:22 | 10:32 | 15:01 |
| Oradea (Nagyvárad) | 5:02 | 10:03 | 13:15 | 17:57 |
| Berettyóújfalu | 5:20 | 10:20 | 14:20 | 18:20 |
| Püspökladány | 5:50 | 10:50 | 14:50 | 18:50 |
| Szolnok | 6:55 | 11:55 | 15:55 | 19:55 |
| Budapest-Keleti | 8:20 | 13:20 | 17:20 | 21:20 |
A vonatok nevére vagy vonatszámára kattintva letöltheti azok részletes menetrendjét és kocsiösszeállítását.
A vonal teljes menetrendje pdf formátumban itt tölthető le.
Kirándulójegyek Budapestről oda-vissza utazásra, 4 napos érvénytartammal, kizárólag 2. osztályra:
Nagyvárad: 21 €
Kolozsvár: 31 €
"Fortuna" menetjegyek egy útra, Kolozsvárra és Marosvásárhelyre 19 €-ért
A "Fortuna"-menetjegyek legalább 7 nappal a vonat indulása előtt válthatók meg, korlátozott számban, kizárólag adott napra, és csak a fenti vonatokra. Cseréjük és visszatérítésük nem lehetséges.
A "Fortuna"-menetjegyek elfogyta esetén további menetjegyeket korlátozások nélkül az alábbi árakon válthat - az oda-vissza érvényes menetjegyek esetében egy hónapos érvénytartammal - Budapestről:
| egy útra | oda-vissza | |||
| 2. osztály | 1. osztály | 2. osztály | 1. osztály | |
| Nagyvárad | 19,00 € | 30,20 € | 29,20 € | 43,40 € |
| Kolozsvár | 32,50 € | 48,20 € | 50,00 € | 74,20 € |
| Marosvásárhely | 38,60 € | 59,00 €* | 59,40 € | 90,80 €* |
Megjegyzés: *ezen az útvonalon közvetlen 1. osztályú kocsi nem közlekedik végig!
(A kedvezményes menetjegyek bármely magyarországi állomásról kiindulva megválthatók, ekkor az ár mértékét a román határig tartó útvonal hossza határozza meg.)
A fenti menetdíjak a kötelező helyjegyek árát nem tartalmazzák! A helyjegy ára egy irányba 3 €.
Kedvezményes kishatárforgalmi menetjegyek - kizárólag 2. osztályra, egy útra 2 nap, oda-vissza utazásra 4 nap érvényességgel az alábbi árakon válthatók:
Püspökladány és Nagyvárad között egy útra 6,70 €, oda-vissza 10 €
Berettyóújfalu és Nagyvárad között egy útra 4,80 €, oda-vissza 7,20 €
A kishatárforgalmi menetjegyekkel valamennyi vonat helyjegy nélkül is igénybevehető!
Gyermekek valamennyi jegyár felét fizetik!
Nemzetközi menetjegye mellé vegye meg Atlasz biztosítását online módon itt.
Aktuális euró árfolyam
A megadott árak a MÁV-START Zrt. által meghatározott árfolyamon forintban, vagy - bármely nemzetközi pénztárunkban, illetve összes nemzetközi járatunkon – euróban is fizethetők. Ha nemzetközi utazásához több információt szeretne kapni, kérjük, hívja a MÁVDIREKT-et a 06 (40) 49 49 49-es számon, vagy keresse föl nemzetközi jegykiadó helyeinket.
A nemzetközi jegyek vásárlásakor alkalmazott árfolyam:
2013. április 16-tól:
1 € = 300 Ft
2013. május 27-től:
1 € = 295 Ft

