Olaszország
Az itáliai „csizma” nem véletlenül álom-úticél sokak számára. Ez az a hely, ahonnan egy ősi birodalom, egy nagy vallás, és több meghatározó művészeti korszak, sőt, világhírű focicsapat is világhódító útjára indult. Élje át mindezeknek legfontosabb emlékeit a legeredetibb helyszíneken – tekintse meg a római polgárok és császárok által hátrahagyott városok és épületek maradványait, a katolikus egyház legfőbb központját és megannyi fontos szerzetesrend születési helyeit, Leonardo, Raffaello, Michelangelo és Tiziano festményeit illetve szobrait, Verdi és Puccini operáinak cselekményi helyszíneit, vagy az ősbemutatóiknak helyet adó operaházakat – vagy szurkoljon hazai pályán olyan csapatoknak, mint a Lazio vagy az AC Milan. Mindezekhez a hátteret tengerpartok, szőlővel teli hegyoldalak, ma is aktív vulkánok és alpesi hegycsúcsok is adják – s a látványtól megfáradva ugyanilyen autentikus módon adhatjuk át magunkat a jellegzetes olasz étkek, borok és a pihenés élvezetének is.
A dolce vita és a dolce far niente élvezete azonban már itthon is elkezdődhet, ha a vasúti utazás mellett dönt. Budapesttől Bécsig Európa egyik legmodernebb vonatával, a railjet-tel utazhat, onnan pedig Olaszország északi és középső részének több nagyvárosa is elérhető a kényelmet eleganciával és vendégszeretettel ötvöző éjszakai vonatokkal. Körülményes repülőtéri transzferek, országúti veszélyhelyzetek és parkolási gondok helyett a vonatokon kellemes álmot és reggelit is garantáló fekvőhelyes- és hálókocsik várják. A kedvezményes csatlakozó menetjegyeknek köszönhetően Velence, Róma, Firenze, Bologna és a tengerpart már 39 €-tól elérhető, ha pedig Verona vagy Milano szerepel céljai között, oda 62 €-tól juthat el.
Az alábbi linkeken tájékoztatást kaphat az egyes vonatok menetrendjéről, valamint az azokon igénybevehető komfortkategóriákról és árakról:
Róma, Firenze, Bologna, Pisa, Livorno
Amennyiben körutazást szeretne tenni Olaszországban, vagy egy régió összes látványosságát szeretné felfedezni, az InterRail-bérlettel a legkedvezőbb áron teheti ezt meg. A bérletek egy hónapon belül 3, 4, 6 vagy 8 szabadon választott napon (melybe az oda- és visszaút napja is beletartozik) használhatók fel, korlátlan utazásra a Trenitalia vonatain.
Figyelem! Az olasz távolsági vonatok többségére a helybiztosítás kötelező, kérjük, időben gondoskodjon helyjegye megváltásáról!
| érvénytartam | felnőtt 1. osztály | felnőtt 2. osztály | ifjúsági 2. osztály |
| 3 nap, 1 hónapon belül | 277 € | 181 € | 123 € |
| 4 nap, 1 hónapon belül | 314 € | 205 € | 144 € |
| 6 nap, 1 hónapon belül | 409 € | 267 € | 175 € |
| 8 nap, 1 hónapon belül | 476 € | 311 € | 205 € |
Az Olaszországban érvényes belföldi menetrendekről és árakról a Trenitalia honlapján kaphat információkat (angol nyelven).
A Bécsben csatlakozó éjszakai vonatokról az Osztrák Vasutak (ÖBB) oldalát az allegro.oebb.at címen (német nyelven) többet is megtudhat. A Bécsből Olaszországba közlekedő vonatok menetrendje itt is letölthető:odaút, visszaút.
Nemzetközi menetjegye mellé vegye meg Atlasz biztosítását online módon itt.
Aktuális euró árfolyam
A megadott árak a MÁV-START Zrt. által meghatározott árfolyamon forintban, vagy - bármely nemzetközi pénztárunkban, illetve összes nemzetközi járatunkon – euróban is fizethetők. Ha nemzetközi utazásához több információt szeretne kapni, kérjük, hívja a MÁVDIREKT-et a 06 (40) 49 49 49-es számon, vagy keresse föl nemzetközi jegykiadó helyeinket.
A nemzetközi jegyek vásárlásakor alkalmazott árfolyam:
2013. április 16-tól:
1 € = 300 Ft
2013. május 27-től:
1 € = 295 Ft



