Németország
Berlin, Drezda és München már 29 €-tól
Németország – egy egyszerre egységes és mégis sokszínű ország, melynek viharos történelme soha nem győzhette le uralkodóinak és lakóinak alkotó kedvét és életszeretetét. A kisebb-nagyobb uralkodók által hátrahagyott pompás épületek és hatalmas műkincsgyűjtemények ugyanúgy szép tanúságai ennek, mint a mai napig is élő „Wirtschaftswunder” szellemében született modern bevásárlóutcák és üzleti negyedek. A múlt és jelen azonban az építészet mellett a kultúrában is egymást harmonikusan ellenpontozva él együtt. Akár Goethe, Schiller, Erich Kästner és Karl May, vagy éppen Bach, Beethoven és Wagner életét és műveit szeretné azok helyszínein átélni, akár a kortárs kultúra legjavára kíváncsi, Hamburgtól Münchenig több száz nagyvárosban lehet erre lehetősége. A Bajor Alpok, a Fekete-erdő gyógyfürdői, a Rajna sziklái pedig hasonló ellenpontban állnak a homokdűnés tengerpartokba vesző végtelen síkságokkal – s az összes tájon évszázados bájukat megőrző kisvárosokban találhatja meg a látogató a nyugalmat.
Üzleti tárgyalás Frankfurtban? Kulturális rendezvény Berlinben? A drezdai múzeumok felfedezése? Az Oktoberfest nyüzsgése Münchenben? Egyetemi tanulmányok Heidelbergben vagy Tübingenben? A Németország kínálta élményeket és lehetőségeket a MÁV-START Zrt. minden eddiginél kedvezőbb áron kínálja Önöknek, hisz egy útra szóló, korlátozott számban váltható menetjegyeinkkel már 29 €-ért eljuthat Berlinbe, Drezdába és Münchenbe. Vonataink ezért az árért a Keleti pályaudvarról egyenesen a városközpontokba szállítják Önt, check-in és poggyászkorlátozások nélkül, kényelmes és légkondicionált kocsikban, amelyekben még egy étterem és egy szállodai szoba kényelmét is élvezheti!
Kedvező áron elérhető németországi úticéljainkról, az azokon közlekedő vonatokról és a kedvezményes menetjegyekről az alábbi linkeken tájékozódhat:
Budapest/Bécs - Drezda - Berlin - közvetlen vonatokkal már 29 €-tól, napi 3 alkalommal
Budapest - München - közvetlen vonatokkal már 29 €-tól, napi 5 alkalommal
Budapest - Stuttgart - Frankfurt - heti két alkalommal, közvetlen vonattal már 39 €-tóll
Budapest - Bécs - Frankfurt - Köln - bécsi átszállással már 39 €-tól
Budaoest - Bécs - Hannover - Hamburg - bécsi átszállással már 39 €-tól
További árajánlataink valamennyi német célállomásra
CityStar
Az oda-vissza érvényes CityStar menettérti jegyet elsősorban a kisebb csoportoknak – családoknak, házaspároknak, baráti társaságoknak – ajánljuk. Az 1. és 2. osztályra is váltható jegyek ára az útvonaltól, az együttutazók számától és az igénybevett vonatoktól függ. Valamennyi jegy érvényessége egy hónap.
A City-Star jeggyel maximum 5 felnőtt és 1 gyermek utazhat együtt, vagy pedig minden egyes felnőtt helyett legfeljebb két gyermek. Az első felnőtt a City-Star alapdíját fizeti meg (egyedül utazó gyermekek ennek a felét), míg a minden egyes további felnőtt esetében az alapdíj fele. Öt és fél főnél nagyobb létszámú csoportok kisebb csoportokra osztása nem megengedett, ebben az esetben csoportos kedvezmény vehető igénybe.
Gyermekek esetében a Szlovákián és Csehországon át történő forgalomban gyermekenként az alapdíj negyede adódik hozzá a menetdíj összegéhez, míg Ausztrián át utazva a gyermekek szüleik vagy nagy szüleik kíséretében díjmentesen utazhatnak. A nem családtag gyerekek mindegyike az alapdíj felét kell, hogy megfizesse.
CityStar menetjegyek példaára Szlovákián és Csehországon át:
| ICE nélkül | ICE-vel | |||
| 2. osztály | 1. osztály | 2. osztály | 1. osztály | |
| Alapdíj (1 felnőtt) | 210,00 € | 311,00 € | 232,00 € | 345,00 € |
| 1 felnőtt, 1 gyerek | 262,50 € | 388,80 € | 290,00 € | 431,30 € |
| 1 felnőtt, 3 gyerek | 367,50 € | 540,80 € | 406,00 € | 603,80 € |
| 2 felnőtt, 2 gyerek | 420,00 € | 622,00 € | 464,00 € | 690,00 € |
| 4 felnőtt | 525,00 € | 777,50 € | 580,00 € | 862,50 € |
A CityStar menetjegyek alapdíja Ausztrián át:
| ICE nélkül | ICE-vel | ||
| 2. osztály | 1. osztály | 2. osztály | 1. osztály |
| 176,60 € | 264,40 € | 198,60 € | 298,40 € |
InterRail
Amennyiben körutazást szeretne tenni Németországban, vagy egy régió összes látványosságát szeretné felfedezni, az InterRail-bérlettel a legkedvezőbb áron teheti ezt meg. A bérletek egy hónapon belül 3, 4, 6 vagy 8 szabadon választott napon (melybe az oda- és visszaút napja is beletartozik) használhatók fel, korlátlan utazásra a Deutsche Bahn vonatain. A német határig történő utazáshoz az utasnak kiegészítő csatlakozó menetjeggyel kell rendelkeznie.
InterRail bérletek ára Németországba (1. árszint):
| Ifjúsági, 2. osztály (12-26 éves korig) |
Felnőtt, 2. osztály |
Felnőtt, 1. osztály |
|
| 3 napos, 1 hónapon belüli felhasználással | 139 € | 205 € | 314 € |
| 4 napos, 1 hónapon belüli felhasználással | 149 € | 226 € | 346 € |
| 6 napos, 1 hónapon belüli felhasználással | 190 € | 288 € | 441 € |
| 8 napos, 1 hónapon belüli felhasználással | 211 € | 319 € | 489 € |
Gyermekek 12 éves korig a felnőtt ár felét fizetik.
A CityStar vagy InterRail menetjeggyel utazóknak az éjszakai vonatokra helyjegyet kell váltaniuk. A fekvőhely kényelme így már 14 €-tól is elérhető, de fejenként 29,40 €-tól kétszemélyes hálófülke is kapható. A német határig történő utazáshoz az InterRail-es utasnak kiegészítő csatlakozó menetjeggyel kell rendelkeznie.
Nemzetközi menetjegye mellé vegye meg Atlasz biztosítását online módon itt.
Aktuális euró árfolyam
A megadott árak a MÁV-START Zrt. által meghatározott árfolyamon forintban, vagy - bármely nemzetközi pénztárunkban, illetve összes nemzetközi járatunkon – euróban is fizethetők. Ha nemzetközi utazásához több információt szeretne kapni, kérjük, hívja a MÁVDIREKT-et a 06 (40) 49 49 49-es számon, vagy keresse föl nemzetközi jegykiadó helyeinket.
A nemzetközi jegyek vásárlásakor alkalmazott árfolyam:
2013. április 16-tól:
1 € = 300 Ft
2013. május 27-től:
1 € = 295 Ft

