Szombattól néhány vonalon változik a vonatok és a buszok menetrendje

2023. február 1. szerda, 06.37
Szeged és Hódmezővásárhely között csúcsidőben 20 percenként fog járni a vasútvillamos

Február elejétől módosítja egyes vasútvonalak menetrendjét a MÁV-START, hogy az utasok számára még kedvezőbb, rugalmasabb legyen az utazás. A módosítással figyelembe veszik a decemberben bevezetett új menetrend kapcsán a püspökladányi lakossági észrevételeket is, ezért szombattól ismét megállnak a Tokaj InterCity-k az alföldi városban. A Szeged és Hódmezővásárhely közötti vasúvillamossal utazókat érinti a legjelentősebb előrelépés azáltal, hogy február 4-től a TramTrain-járatok kis mértékben módosított menetrend szerint, illetve munkanapokon a reggeli és délutáni csúcsidőszakban már egységesen 20 percenként közlekednek. A kedvezőbb csatlakozások érdekében a Volánbusz is a TramTrainhez igazítja egyes járatai menetrendjét Hódmezővásárhely térségében.

A decemberi menetrendváltás óta beérkezett utasjelzések, lakossági észrevételek, valamint szakmai döntések alapján a vasúttársaság február elejétől néhány vonalán módosítja a menetrendeket. Az Építési és Közlekedési Minisztérium a MÁV-Volán-csoporttal közösen vizsgálja a menetrend további fejlesztési lehetőségeit, melyeket a szokásos évközbeni korrigálások alkalmával fog életbe léptetni.

Február 4-től változik a Szeged és Hódmezővásárhely közötti TramTrain-járatok menetrendje. A kisebb menetrendi korrekciókon kívül a munkanapok reggeli és délutáni csúcsidőszakában már egységesen 20 percenként járnak a vasútvillamosok, ezáltal még több utas szokhat át a közúti közlekedésről a kötött pályára.

A vasútvillamosok sűrűbb közlekedéséhez igazodóan Hódmezővásárhely térségét érintően egyes autóbuszjáratok indulási ideje is kismértékben módosul a kedvezőbb csatlakozások biztosítása érdekében. Továbbá egyes, a reggeli és éjszakai peremidőszakban Mindszent és Szentes irányába meghirdetett járatok Hódmezővásárhely belterületén módosított útvonalon (Dr. Rapcsák András út–Szántó Kovács János utca–Jókai utca) közlekednek. A buszok megváltozott menetrendjéről a Volánbusz honlapján tájékozódhatnak az utasok.

A lakossági észrevételeket figyelembe véve február 4-től mindkét irányban ismét megállnak Püspökladányban a Tokaj InterCity-k (580, 582, 560, 562, 564, 566, 568, 586, 650, 652, 654, 656, 658, 688, 588  számú vonatok), ezáltál a városban visszaáll az óránkénti IC-közlekedés. A plusz megállások miatt a Tokaj IC-k menetrendje Hajdúszoboszló és Debrecen között kis mértékben módosul.

A Hatvanból Somoskőújfaluba 6:12-kor induló személyvonat (5812) 4 perccel, a munkanapokon Somoskőújfaluból Hatvanba 5:12-kor induló vonat (5839) pedig 3 perccel korábban közlekedik február 4-től Hatvan és Apc-Zagyvaszántó állomások között, így a főváros felé biztosítható csatlakozás a Hatvanból 6:43-kor továbbinduló 509-es számú InterRégió vonatra.

Horvátország schengeni övezethez csatlakozása miatt megszűnt a határellenőrzés. Ez lehetővé tette, hogy a magyarbólyi határállomáson a tartózkodási idők csökkenjenek, ezért a Pécs–Villány–Magyarbóly–Pélmonostor (Beli Manastir) vonalon február 6-tól jelentősen módosul a menetrend, és bővül a kishatárforgalmi vonatok száma, valamint a Villány―Mohács vonalon néhány vonat menetrendje kis mértékben változik. Az utazások megkönnyítését is szolgáló intézkedésektől az utasforgalom növekedését várja a vasúttársaság.

A Vác–Balassagyarmat és a Hatvan―Aszód―Balassagyarmat vonalon néhány vonat menetrendje változik február elejétől, Füzesabonyból Miskolcra mindennap 22:55-kor pedig új éjszakai vonat (5048) is indul.

Február 4-től Fejér vármegyében módosul a 702-es és 704-es számú autóbuszvonalakon egyes járatok indulási ideje is a Budapest–Székesfehérvár vasúti vonalon biztosított vonat-busz csatlakozások további javítása érdekében.

 

A módosításokról részletesen és vonalankénti bontásban a MÁV-Volán-csoport korábbi közleményéből tájékozódhatnak az utasok. A MÁV honlapján a Belföldi utazás / Menetrendek / Közforgalmú menetrendek menüpontban érhetők el a vasúti menetrendek, továbbá az állomások és a megfelelő (február 4., illetve 6. utáni) dátum beállításával az Elvirában és a MÁV appban is a módosított indulási, érkezési idők jelennek meg.

A közlekedési társaság felhívja utasai figyelmét, hogy utazásuk előtt feltétlenül tájékozódjanak a járatok indulási idejéről.

 

Budapest, 2023. február 1. 

MÁV Zrt. Kommunikációs Igazgatóság