A vízek királysága
Hollandiát járva sok helyen meggyőződhetünk róla, milyen fontos szerepet játszott a víz a nemzet életében. Az egykori távol-keleti kereskedelem jövedelméből épült városokat is csatornák sokaságai szelik át – köztük a két fővárost, Amszterdamot és Hágát is, ahol világhírű festmények várnak ránk a múzeumokban. Dönthetünk az arnhemi skanzen vagy Utrecht vasúti múzeuma mellett is, a vidéket járva pedig gyönyörködhetünk a tengertől elvett szárazföldeken virágzó tulipánokban, vagy felkereshetjük a híres sajtpiacokat, és Európa legnagyobb kikötőjét, Rotterdamot is.
Hollandiába a legkényelmesebben Bécsből juthatunk el éjszakai vonattal, amelyhez a Budapestről érkező vonatok kedvező csatlakozást biztosítanak. A START Europa menetjegyekkel két átszállással – az első Bécsben vagy Münchenben, a második Frankfurtban vagy Kölnben lehet – akár egyetlen nap alatt is eljuthat Utrecht-be és Amszterdamba, ahonnan minden nagyobb város elérhető csatlakozó vonatokkal, de a jegy érvényessége azt is lehetővé teszi, hogy útközben valamelyik városban töltse az éjszakát.
A nemzetközi menetrendek pdf formátumban itt érhetők el.
A térkép pdf formátumban is letölthető.
Menetjegyek és árak
START Europa NL
Korlátozott számban valamennyi, a nemzetközi díjszabásban lévő magyar és holland állomás között, vonathoz kötött, nem visszaváltható.
Budapestről 2. osztályon 66 €-tól
Gyerekjegyek minden utazásra 5 €-ért (START Europa menetjeggyel utazó felnőttenként legfeljebb 3 gyerek 6-15 éves kor között)
Az 1. osztályon vagy más útvonalakon érvényes árakról kérjük, érdeklődjön elérhetőségeink bármelyikén
Nightjet Plus
Az éjszakai utazáshoz két jegyet kell vásárolni. Az első a Magyarország és Bécs között érvényes Nightjet Plus menetjegy, amelynek ára felnőtteknek 20 €, gyerekeknek 5 € . A második a Bécsből induló éjszakai járatra szóló helyfoglalást is tartalmazó menetjegy, amelyek közül a korlátozott számban kapható, nem visszaváltható SparNight menetjegyek kaphatók a legkedvezőbb áron. A Bécsből induló éjszakai járatra kizárólag adott napra érvényes, helybiztosítást is tartalmazó menetjegyek válthatók.
Felnőtteknek | Gyerekeknek | ||
---|---|---|---|
Ülőkocsi | 29,90 €-tól | 16 € | |
Fekvőhelyes kocsi | 6 ágyas fülkében | 49,90 €-tól | 36 € |
4 ágyas fülkében | 59,90 €-tól | 46 € | |
Hálókocsi | 3 ágyas fülkében (Triple) | 89,90 €-tól | 76 € |
2 ágyas fülkében (Double) | 109,90 €-tól | 96 € | |
1 ágyas fülkében (Single) | 159,90 €-tól | ||
DeLuxe hálókocsi (saját fürdőszobával) | 3 ágyas fülkében (Triple) | 119,90 €-tól | 96 € |
2 ágyas fülkében (Double) | 139,90 €-tól | 116 € | |
1 ágyas fülkében (Single) | 189,90 €-tól |
SparNight | Nightjet Plus | |
---|---|---|
Érvényességi idő | a jegyen lévő nap | 1 nap (a Nightjet bécsi indulási/érkezési napja) |
Vonathoz kötöttség | a jegyen feltüntetett vonatra | nincs |
Kocsiosztály | a jegyen feltüntetett komfortkategória | csak 2. osztály |
Magasabb kocsiosztály igénybevétele | lehetséges | nem lehetséges |
Útmegszakítás | nem lehetséges | lehetséges |
Visszaváltás | nem lehetséges, kivéve a gyerekjegynél | lehetséges |
Gyerekkedvezmény | a megadott árakon | 6-15 év között 5 € |
Kutyaszállítás | félárú normál jeggyel (fekvőn/hálón csak saját fülkében) | félárú normál jeggyel |
Helybiztosítás, felárak | az ajánlat tartalmazza | külön vásárolható (3 €, interneten 1€) |
Megvásárolható | MÁV-START és GySEV pénztárak | MÁV-START és GySEV pénztárak |
Interrail
Amennyiben körutazást szeretne tenni Hollandiában, vagy az ország egy régiójának összes látványosságát szeretné felfedezni, az Interrail bérlettel kedvező áron teheti ezt meg.
Felnőtt bérletek 127 €-tól, ifjúsági bérletek 110 €-tól (Belgiumban és Luxemburgban is érvényesek).
Az oda-, illetve a visszautazáshoz a Hollandián kívüli szakaszra nemzetközi menetjeggyel vagy az érintett országokra érvényes Interrail bérletekkel kell rendelkezni!
bérlet érvényessége | |||
---|---|---|---|
teljes útvonalon | útvonal egy részén | ||
Ülőkocsi | 14 € | 55 € | |
Fekvőhelyes kocsi | 6 ágyas fülkében | 34 € | 75 € |
4 ágyas fülkében | 44 € | 85 € | |
Hálókocsi | 3 ágyas fülkében (Triple) | 74 € | 115 € |
2 ágyas fülkében (Double) | 94 € | 135 € | |
1 ágyas fülkében (Single) | 144 € | 185 € | |
DeLuxe hálókocsi (saját fürdőszobával) | 3 ágyas fülkében (Triple) | 94 € | 135 € |
2 ágyas fülkében (Double) | 114 € | 155 € | |
1 ágyas fülkében (Single) | 164 € | 215 € |