A vasút izgalmas, de nem játszótér!

2020. július 4. szombat, 09.30 / Utolsó módosítás: 2020. július 4. szombat, 10.09
Infografika - rákattintással nagyítható

A nyári szünet beköszöntével, nagyobb valószínűséggel „játszanak” elfoglaltság után kutató fiatalok a vasúti töltéseken, álló szerelvényeken. Ez azonban az üzemi területen nem csak tilos, de önmagukra, az utasokra és a vasúti közlekedésre nézve is életveszélyes cselekedet.

A nyári szünet beköszöntével többször előfordulhat, hogy a fiatalok, a vasút mellett, a töltésen vagy a tárolóvágányokon pihenő szerelvényeken keresnek elfoglaltságot. Ilyenkor önmagában jelenlétükkel is veszélyben vannak, hiszen könnyen a száguldó vonatok elsodrási zónájába kerülhetnek, a magasfeszültségű felsővezeték közelében – akár 1-1,5 méter távolságból is – könnyen halálos áramütés érheti őket, vagy leeshetnek a mozgásba lendülő vonatról.

Előfordul, hogy tárgyakat, például pénzérméket vagy köveket helyeznek a sínszálakra, legrosszabb esetben pedig kövekkel hajigálják a szerelvényeket. Mindez azonban csöppet sem veszélytelen szórakozás! A sebességtől megpattanó tárgyak anyagi kárt, akár életveszélyes sérüléseket, valamint kisiklást is okozhatnak, amivel veszélyeztetik a vasúti közlekedést, ez pedig bűncselekménynek minősül.

Nem kell közvetlenül a vágánytengelyben lenni ahhoz, hogy életveszélybe kerüljön a tiltott helyen tartózkodó személy, hiszen a nagy sebességgel közlekedő vonat menetszele el tudja sodorni, ki tudja billenteni az egyensúlyából. A vonat okozta erős menetszél pedig felkaphat egy apróbb tárgyat, vagy kivágódik a vonat alól, ami felcsapódhat és komoly személyi sérüléseket okozhat.

A szándékos rosszalkodáson túl, fülhallgatóval hangos zenét hallgatva, telefont nyomkodva, nem megfelelő, sőt tiltott helyen átkelve is komoly esélye van a súlyos sérüléseknek. Az egyre több korszerű, csendes jármű és a sok helyen felújított, zajcsillapított pálya miatt csökkenhet a reakcióidő, de a helyzet veszélyességének megfelelő felismerésére sem jut elég idő, figyelem. Például egy 120 km/h sebességgel haladó vonat 1 másodperc alatt 33 métert tesz meg. Ez azt jelenti, hogy 1-2 pillanat alatt nagyon súlyos, akár rokkantságot vagy halált okozó sérüléseket lehet szerezni.

A MÁV arra kéri a szülőket, hogy hangsúlyosan hívják fel gyermekeik figyelmét a biztonságos közlekedés fontosságára, valamint az ártatlannak tűnő játékok esetlegesen életveszélyes következményeire.  Akik pedig bűncselekményt észlelnek, haladéktalanul értesítsék a rendőrséget.

Budapest, 2020. július 4. 

MÁV Magyar Államvasutak Zrt.

KOMMUNIKÁCIÓS IGAZGATÓSÁG