Ingyen utazhatnak az egészségügyi dolgozók a vonatokon is - Március 30-tól már nem közlekednek a tanítási időszakban, az iskolába jutást biztosító járatok

2020. március 28. szombat, 16.57 / Utolsó módosítás: 2020. március 31. kedd, 11.22

A járványhelyzetben mutatott példás helytállásuk elismeréseként, munkájuk támogatása érdekében minden egészségügyi dolgozó korlátlan díjmentes utazásra jogosult a helyközi közforgalmú közlekedésben, így vasúton is. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) a kijárási korlátozáshoz igazodva rendkívüli menetrendi módosítások bevezetését rendelte el a helyközi személyszállításban, ez érint egyes belföldi országos, regionális és elővárosi vonatokat. Március 30-án, hétfőn üzemkezdettől minden járat hétköznapokon tanszünetes menetrendre áll át a balatoni többletjáratok nélkül. A munkába utazók továbbra is elegendő vonatot vehetnek igénybe. A lezárt határok miatt külföldre már nem közlekedő nemzetközi vonatok többségét a magyarországi szakaszokon is törölte a menetrendből a vasúttársaság.

Az ITM elrendelése alapján az egészségügyi dolgozók számára a korlátlan díjmentes utazási lehetőség a veszélyhelyzet megszűnéséig van érvényben; a MÁV-START, a MÁV-HÉV, a GYSEV, a Volánbusz és más helyközi autóbuszos szolgáltatók járatait használhatják ingyenesen. A jogosultság az egészségügyi szolgáltató vagy fenntartó által 2019-ben vagy 2020-ban kiállított „Utazási utalvány”, a személyi igazolvány és lakcímkártya együttes felmutatásával, utazási utalvány hiányában az egészségügyi szolgáltató vagy fenntartó által kiállított igazolással, vagy az egészségügyi szolgáltatás nyújtására jogosító hatósági igazolvánnyal vehető igénybe. Az ITM korábbi rendelkezése alapján az utazási kedvezményre jogosító, 2020. március 31. napjáig érvényben lévő igazolványok, igazolások és utalványok a veszélyhelyzet megszüntetését követő tizenötödik napig érvényben maradnak.
Az ITM a kijárási korlátozáshoz igazodva rendkívüli menetrendi módosítások bevezetését rendelte el a helyközi személyszállításban, így március 30-tól nem közlekednek a tanítási időszakban az iskolába jutást biztosító járatok, melyeket a tantermen kívüli oktatási rend és a szombattól életbe lépett kijárási korlátozás miatt már csak alig vagy egyáltalán nem vesznek igénybe. Hétvégéken marad a szombati és a vasárnapi közlekedési rend.

A MÁV-START figyelembe vette, hogy a munkába utazók számára elegendő kapacitás álljon rendelkezésre továbbra is, és legfeljebb 30 százalékos ülőhely kihasználtság legyen a közlekedő járatokon, hogy az utasok biztonságos távolságban ülhessenek egymástól a fertőzésveszély jelentős mérséklése miatt. A kijárási korlátozás szabályai szerint a másik embertől lehetőség szerint legalább másfél méter távolságot kell tartani a közösségi közlekedésben is. Munkahelyekre igyekvőket, beleértve az egészségügyi dolgozókat, a rendvédelmi szervek dolgozóit, a közösségi közlekedési dolgozókat és az ellátási láncok érintett munkavállalóit minden eddigi, munkanapokon közlekedő járattal biztonságosan elszállítja a vasúttársaság. A vasúti járműveket – személykocsikat és a motorvonatokat – továbbra is napi szinten fertőtlenítik baktérium-, vírus- és gombaellenes fertőtlenítőszerrel.

Számos országban, így Európában is különböző mértékű korlátozásokat léptettek életbe a közösségi közlekedésben a kialakult járványügyi helyzetre való tekintettel. Néhány magyar-osztrák határállomás kivételével szinte teljesen leállt a nemzetközi vasúti személyszállítás. A külföldi összeköttetést korábban biztosító járatokat a magyarországi szakaszokon eddig pótolta a vasúttársaság a határállomások és a belföldi végállomások között, azonban hétfőtől átmenetileg már ezek többsége sem közlekedik. A nemzetközi vonatok belföldi közszolgáltatást ellátó részei a jelentősen csökkenő távolsági utazási igények és a nemzetközi közlekedés ellehetetlenülése miatt kihasználatlanok voltak az elmúlt napokban. Helyettük a belföldi távolsági járatokkal biztosítják az eljutást.

A sorbanállások és személyes érintkezések csökkentése érdekében a vasúttársaság arra kéri az utazókat, hogy jegy- és bérletvásárlás esetén részesítsék előnyben a MÁV applikáció használatát és az e-vonatjegyet. Ez utóbbit bárki részére megválthatják, a digitális példányát az utazás előtt el kell küldeni az utazó személynek az eredeti letöltött fájl formátumában, hogy okostelefonján vagy tabletjén megmutathassa a jegyvizsgálónak vagy pedig ki kell nyomtatni számára.

A vasúttársaság kezelési költség levonása nélkül téríti vissza a megfizetett menetjegy (menetdíj, felár, viteldíj) árát, ha az igénybe venni kívánt vonat a megváltozott menetrend szerint nem közlekedik.

Részletes információkat a MÁV honlapján a koronavírussal kapcsolatos vasúti változások című, kiemelt szövegre kattintva olvashatnak az utasok.

Az alábbiakban a vasúttársaság felsorolja a hétfőtől nem közlekedő vonatokat:

 

Iskolai időszakban közlekedő, a járványügyi veszélyhelyzet miatt a menetrendből törölt vonatok

1-es számú, Budapest–Hegyeshalom–Rajka vonal:

  • Nem közlekednek a délutáni órákban Győrből Hegyeshalomba és Mosonmagyaróvárra 14:16-os és 15:16-os indulási idejű 9464-es és 9466-os számú vonatok.
  • Nem közlekedik a pénteki közlekedési rend szerint Budapest-Keletiből 13:53-kor induló és Győrbe 15:31-kor érkező 9312-es számú vonat.
  • Nem közlekednek a vasárnapi közlekedési rend szerint délutáni órákban Győrből a 16:26-kor és 18:26-kor induló, a Keleti pályaudvarra 17:59-kor és 19:59-kor érkező 1943-as és 1945-ös számú vonatok.

17-es számú, Szombathely–Zalaszentiván–Zalaegerszeg vonal:

  • Vasárnapi közlekedési napokon a 19801 sz. Zalaegerszegről 19:43-kor induló és Győrbe 22:17-kor érkező vonat nem közlekedik, helyette a 9811 sz. vonat közlekedik, ami Zalaegerszegről 19:49-kor induló és 20:48-kor érkezik Szombathelyre.

20-25-ös számú, (Budapest–) Székesfehérvár–Veszprém–Zalaegerszeg vonal:

  • Nem közlekedik a vasárnapi közlekedési rend szerint Zalaegerszegről 19:49-kor induló és 22:59-kor Budapest-Délibe érkező 1951-es számú, Göcsej InterCity.

30a számú, Budapest–Székesfehérvár vonal:

  • Nem közlekedik a reggeli órákban Martonvásárról 6:29-kor induló és a Délibe 6:59-kor érkező 4659-es számú vonat.

30-as számú, (Budapest –) Székesfehérvár–Nagykanizsa–Gyékényes vonal:

  • Nem közlekedik a szombati, vasárnapi és ünnepnapi közlekedési rend szerint a Déli pályaudvarról 8:05-kor induló, Balatonszentgyörgyre 11:32-kor érkező 18602-s számú vonat. Helyette a 8722-es számú vonat naponta közlekedik Székesfehérvárról 8:52-kor indulva és Siófokra 9:42-kor megérkezve.
  • Nem közlekedik a szombati, vasárnapi és ünnepnapi közlekedési rend szerint Keszthelyről 16:22-kor induló és a Délibe 19:54-kor érkező 18603-as számú vonat. Helyette a 8513-as számú vonat naponta közlekedik Balatonszentgyörgyről 16:34-kor, Siófokra 17:52-kor érkezik.

41-es számú, Dombóvár–Kaposvár–Gyékényes vonal:

  • Nem közlekedik a délutáni órákban, a Kaposvárról 13:50-kor induló és Gyékényesre 15:15-kor érkező 8216-os számú vonat.

46-os számú, Sárbogárd–Bátszék–Baja vonal:

  • Nem közlekedik a pénteki közlekedési rend szerint, a Keletiből 15:15-kor induló és Bajára 18 órakor érkező 1836-os számú, Sugovica Expressz.
  • Nem közlekedik a vasárnapi közlekedési rend szerint, Bajáról 16:01-kor induló, Keletibe 18:54-kor érkező 1833-as számú, Sugovica Expressz.
  • A délutáni időszakban, Tolna-Mözsről 14:11-kor induló 8316-os számú vonat nem közlekedik Tolna-Mözs és Szekszárd között, valamint a Szekszárdról 13:33-kor induló és Tolna-Mözsre 13:43-kor érkező 8325-ös számú vonat Szekszárd és Tolna-Mözs között marad el.

80., 82., 140-es számú, Miskolc–Hatvan–Jászberény–Szeged viszonylatok:

  • Nem közlekedik a pénteki közlekedési rend szerint Szegedről 13:25-kor induló és Miskolcra 17:55-kor érkező 1575-ös számú, Campus Expressz-vonat.
  • Nem közlekedik a vasárnapi közlekedési rend szerint Miskolcról 15:52-kor induló és Szegedre 21:02-kor érkező 1576-os számú, Campus Expressz-vonat.

81-es számú, Hatvan–Somoskőújfalu vonal:

  • Nem közlekedik a Pásztóról 6:54-kor induló és Hatvanba 7:32-kor érkező 5817-es számú vonat.

82-es számú, Hatvan–Szolnok vonal:

  • Április 9-től nem közlekednek a Hatvanból 13:12-kor induló és Szolnokra 14:27-kor érkező, illetve a Szolnokról 13:31-kor induló és 14:48-kor érkező 5744-es és 5745-ös számú vonatok.

100a számú, Budapest–Cegléd–Szolnok vonal:

  • Nem közlekednek a délutáni időszakban Ceglédről 14:54-kor, 15:54-kor, 16:54-kor, 17:54-kor és 18:54-kor induló és Szolnokra 15:15-kor, 16:15-kor, 17:15-kor, 18:15-kor és 19:15-kor érkező 2614-es, 2616-os, 2626-os, 2636-os, 2646-es számú vonatok.

100-as számú, Budapest–Cegléd–Szolnok–Debrecen–Nyíregyháza–Záhony vonal:

  • Nem közlekednek a délutáni időszakban, a Püspökladány–Debrecen–Nyíregyháza–Záhony közötti
    • 6224-es számú (Nyíregyházáról 14:23-as indulású, Záhonyba 15:32-es érkezésű),
    • 6234-es (Debrecenből 14:04-es indulású, Záhonyba 16:32-es érkezésű),
    • 6126-os (Debrecenből 15:04-es indulású, Nyíregyházára 15:46-os érkezésű),
    • 6226-os (Püspökladányból 15:25-ös indulású, Záhonyba 18:32-es érkezésű),
    • 6015-ös (Debrecenből 14:12-es indulású, Püspökladányba 14:44-es érkezésű),
    • 6115-ös (Nyíregyházáról 14:16-os indulású, Püspökladányba 15:44-es érkezésű),
    • 6113-as (Nyíregyházáról 15:16-os indulású, Püspökladányba 16:44-es érkezésű) vonatok.
  • Nem közlekedik a pénteki közlekedési rend szerint a Nyugatiból 17:28-kor induló és Nyíregyházára 21:20-kor érkező 6118-as számú vonat.
  • Nem közlekednek a vasárnapi közlekedési rend szerint a Záhonyból 13:03-kor és 15:03-kor induló, a Nyugatiba 18:32-kor és 20:32-kor érkező 6225-ös és 6213-as számú vonatok.
  • Nem közlekedik a vasárnapi közlekedési rend szerint Nyíregyházáról 17:03-kor induló és a Nyugatiba 19:52-kor érkező 1633-as számú Televonat.
  • Nem közlekedik a pénteki közlekedési rend szerint a Nyugatiból 20:23-kor induló és Nyíregyházára 23:24-kor érkező 628-as számú Sóstó InterCity.
  • Nem közlekedik a vasárnapi közlekedési rend szerint Záhonyból 18:40-kor induló és Budapest-Nyugatiba 22:37-kor érkező 601-es számú Sóstó InterCity.

108-as számú, Debrecen–Füzesabony vonal:

  • Nem közlekednek a délutáni időszakban Debrecenből 16 órakor induló és Balmazújvárosba 16:29-kor érkező, valamint a Balmazújvárosból 17:22-kor induló és Debrecenbe 17:51-kor érkező 6636-os, 6633-as számú vonatok.
  • Nem közlekednek a Debrecenből 14 órakor induló és Hortobágyra 14:50-kor érkező, valamint a Hortobágy állomásról 15:03-kor induló és Debrecenbe 15:51-kor érkező 6616-os, 6613-as számú vonatok.

110-es számú, Debrecen–Nyírbátor–Mátészalka vonal:

  • Nem közlekednek a délutáni időszakban Debrecenből 13:56-kor és Nyírbátorba 15:22-kor érkező, valamint a Nyírbátorból 16:38-kor induló és Debrecenbe 18:02-kor érkező 6334-es, 6323-as számú vonatok.

121-es számú, Békéscsaba–Kétegyháza–Mezőhegyes–Újszeged vonal:

  • Nem közlekednek a pénteki közlekedési rend szerint Békéscsabáról 10 órakor induló és Újszegedre 13:15-kor érkező, valamint az Újszegedről 13:50-kor induló és Békéscsabáról 17:36-kor érkező 37062-es, 37065-os számú vonatok. Helyettük a 37022-es és 37013-as számú vonatok közlekednek Békéscsabáról 10 órakor indulva és Mezőhegyesre 11:14-kor érkezve, valamint Mezőhegyesről 15:50-kor indulva és Békéscsabára 17:36-kor érkezve.
  • Nem közlekedik a vasárnapi közlekedési rend szerint Békéscsabáról 16 órakor induló és Újszegedre 19:15-kor  érkező 37066-os számú vonat. Helyette a 37016-os számú járat közlekedik Békéscsabáról 16 órakor indulva és Mezőhegyesre 17:18-kor érkezve.
  • Nem közlekedik a vasárnapi közlekedési rend szerint Újszegedről 19:43-kor induló és Mezőhegyesre 21:23-kor érkező 37061-es számú vonat.

128-as, 135-ös számú, Gyula–Békéscsaba–Szeged viszonylat:

  • Nem közlekednek a vasárnapi közlekedési rend szerint délutáni órákban Szegedről 14:05-kor induló és Gyulára 16:30-kor érkező 17714-es, valamint a Gyuláról 17:28-kor induló és Szegedre 20 órakor érkező 17721-es számú vonatok.

140-es számú, (Budapest–) Cegléd–Kecskemét–Kiskunfélegyháza–Szeged vonal:

  • Nem közlekedik a vasárnapi közlekedési rend szerint a Nyugatiból 11:28-kor induló és Szegedre 13:47-kor érkező 738-as számú Televonat.
  • Nem közlekedik a vasárnapi közlekedési rend szerint Szegedről 14:12-kor induló és a Nyugatiba 16:27-kor érkező 1733-as számú Televonat.

142-es számú, Budapest–Lajosmizse–Kecskemét vonal:

  • Nem közlekedik a reggeli órákban Táborfalváról 6:15-kor induló és Kőbánya-Kispestre 8:08-kor érkező 2927-es számú vonat.

150-es számú, Budapest–Kunszentmiklós-Tass–Kelebia vonal:

  • Nem közlekednek a délutáni időszakban, Kiskunhalasról 15:24-kor induló és Kelebiára 15:53-kor érkező, valamint a Kelebiáról 16:05-kor induló és Kiskunhalasra 16:34-kor érkező 7933-as és 7936-os számú vonatok.

154-es, 155-ös számú, Bátaszék–Baja–Kiskunhalas–Kiskunfélegyháza viszonylat:

  • Nem közlekednek a délutáni órákban Bajáról 13:15-kor és 15:15-kor induló, Kiskunhalasra 14:30-kor és 16:33-kor érkező, valamint a Kiskunhalasról 13:50-kor induló és Bajára 15:07-kor érkező 7814-es, 7815-ös és 7816-os számú vonatok.
  • Nem közlekedik a délutáni időszakban, Kiskunfélegyházáról 14:38-kor induló és Bajára 16 óra 43-kor érkező 7813 sz. vonat.

A GYSEV hálózatát érintő módosításokról itt tájékozódhat.

Járványhelyzet miatt a menetrendből törölt nemzetközi vonatok

 

25-ös számú, Zalaegerszeg–Őriszentpéter vonal:

  • A 246-os, 247-es számú, Citadella vonatpár nem közlekedik a Zalaegerszeg–Őriszentpéter viszonylaton.

30-as számú, (Budapest –) Székesfehérvár–Nagykanizsa–Gyékényes vonal:

  • A 204-es és a 201-es számú, Agram nemzetközi vonatok nem közlekednek a Nagykanizsa–Gyékényes viszonylatban.

70-es számú, Budapest–Vác–Szob vonal:

  • A nemzetközi vonatok nem közlekednek Budapest-Nyugati, illetve Budapest-Keleti és Szob között. Az érintett vonatok: a 130-es és 131-es számú Báthory EuroCity-k, a 172-es és 173-as számú Hungária EuroCity-k, a 270, 271, 272, 273, 274, 275, 276, 277, 278, 279, 280, 281-es számú Metropolitan EuroCity-k, valamint a 476-os és 477-es számú Metropol EuroNight-ok.

90-es számú, Miskolc–Hidasnémeti vonal:

  • A 181-es, 182-es, 186-os és 187-es számú Rákóczi és Hernád nemzetközi InterCity-k nem közlekednek Miskolc-Tiszai és Hidasnémeti között.

100-as számú, Budapest–Cegléd–Szolnok–Debrecen–Nyíregyháza–Záhony vonal:

  • Az 147-es és 140-es számú, Hortobágy EuroCity-k nem közlekednek Budapest-Keleti és Záhony között.

120a, 100-as, 101-es számú, Budapest–Szolnok–Püspökladány–Biharkeresztes viszonylat:

  • Az IC 407-es, 406-os számú Corona és az IC367-es számú Hargita vonatok nem közlekednek Budapest és Püspökladány között, az IC366-os számú Hargita sem közlekedik Biharkeresztes–Püspökladány–Budapest között.
  • Az EC144-s számú Transilvania nem közlekedik Püspökladány–Budapest (–Győr–Hegyeshalom–Bécs) között, az EC143-as számú Transilvania sem közlekedik (Bécs–Hegyeshalom–Győr–) Budapest– Püspökladány–Biharkeresztes között.

100-as, 105-ös számú, Püspökladány–Debrecen–Nyírábrány viszonylat:

  • Az EC687-es számú, Szamos nem közlekedik Debrecen–Püspökladány között, Nyírábrány–Debrecen között változatlanul közlekedik.
  • Az EC686-s számú, Szamos nem közlekedik Püspökladány–Debrecen–Nyírábrány között.

120-as számú, Budapest–Szolnok–Békéscsaba–Lőkösháza vonal:

  • A 347-es és 346-os számú, Dacia vonatok nem közlekednek a Keleti pályaudvar és Lőkösháza között.

Budapest, 2020. március 28.

MÁV Zrt. Kommunikációs Igazgatóság