Hírfolyam

Ha csak a cégcsoport adott cégének híreire kíváncsi, válasszon céget.
2023. július 10. hétfő, 14.53

Elkezdték a helyreállítást Kétpónál

Július 9-én vasárnap 12:15-kor Kétpónál egy tehervonatból kilenc konténerszállító, egyenként 6 tengelyes "iker" pőrekocsi összesen 50 tengellyel kisiklott, elzárta mindkét vágányt a forgalom elől. A helyszíni vizsgálat után elkezdték a műszaki mentést, a pálya helyreállítása hosszabb időt vesz igénybe. Szolnokról a helyszínre érkezett a nagy teherbírású vasúti daru, mellyel a kisiklott kocsikat emelik be.

2023. július 8. szombat, 10.36

Több és nagyobb kapacitású járatokkal, egységes árú jeggyel segíti a Formula-1 Magyar Nagydíjra látogatók utazását a MÁV-VOLÁN-csoport

Budapest, 2023. július 8. Július 21-23. között rendezik a Formula-1 Magyar Nagydíjat, amire idén is óriási az érdeklődés, a vasárnapi versenynapra már tavaly decemberben elkelt az összes belépő. A Hungaroringgel kötött megállapodás értelmében a MÁV-VOLÁN-csoport a látogatók minél gördülékenyebb ki- és hazajutásának elősegítése érdekében készül a háromnapos versenyre: a MÁV-START gödöllői járatai KISS és FLIRT motorvonatokkal, a MÁV-HÉV járatok több kocsival kiegészülve közlekednek, a Volánbusz pedig ingyenes különbuszokat indít. A jegyváltás megkönnyítése érdekében a MÁV-START, a MÁV-HÉV és a Volánbusz érintett, menetrendszerinti járataira fixáras, jegyet is bevezetnek. Az egyútra szóló „Hungaroring jegy” és az oda-vissza útra is érvényes „Hungaroring flexijegy” már elővételben megvásárolható.

2023. július 7. péntek, 19.33

Az idei Vasutasnapon 189 vasúti és autóbuszos tisztet avattak

Budapest, 2023. július 7.– Idén 73. alkalommal tartották meg a Vasutasnapot, amely a vasutas hagyományok szerint a legjelentősebb események egyike, fontos szimbóluma a társaság iránti elkötelezettségnek és hűségnek, egyben immár a MÁV-VOLÁN-csoport legnagyobb közös ünnepe. A Vasutasnap egyik kiemelt programja a Tisztavatás és a MÁV-VOLÁN-csoport első számú vezetői által adományozott magasabb szintű kitüntetések átadása. A Magyar Vasúttörténeti Parkban rendezett eseményen idén 189 tisztet avattak, és 171-en kaptak magasabb szintű elismerést.

Dr. Pafféri Zoltán, a MÁV vezérigazgatója, a MÁV-VOLÁN-csoport operatív vezetője beszédet mond

2023. július 6. csütörtök, 05.32

A 2023/2024. évi vasúti menetrend-tervezetek társadalmi egyeztetése

Az Építési és Közlekedési Minisztérium, mint a hivatalos közforgalmú vasúti és autóbuszos menetrend megrendelője számára fontos az utazóközönség véleménye, ezért elindítja a 2023/2024. évi vasúti menetrend-tervezetek társadalmi egyeztetését.

2023. július 5. szerda, 12.21

Retró hétvége sínen, úton, levegőben a Balaton-parton

Budapest, 2023. július 5. – A MÁV–VOLÁN-csoport idei első balatoni retró hétvégéjén július 8-án és 9-én várja a nosztalgiajárművek kedvelőit. A Balaton északi és Keszthely–Tapolca közti vasútvonalán klasszikus járműcsodák idézik fel a régi idők vasúti közlekedését, vonatjait. Ezúttal az üzembeállásuk 60. évfordulóját ünneplő M61-es Nohab mozdonyok kapnak kiemelt szerepet. A Goldtimer Alapítvánnyal közös szervezésben, a vasúti programokhoz igazodva retró repülésre is lehetőség nyílik az egykoron MALÉV-hoz tartozó Li-2 típusú légcsavaros repülőgépen. A vasútállomások és repülőterek közti átszállást a Volánbusz ikonikus, a nosztalgiajárművek rajongói körében már jól ismert, Ikarus 55 típusú „Faros” buszai segítik.

2023. július 1. szombat, 08.03

Új, szezonális napijegyeket vezet be a MÁV-Volán-csoport Baranyában

Már a Mecsek és a Villányi-hegység vonzáskörzetében is érdemes kihasználni a közösségi közlekedés adta lehetőségeket. Július 1-jétől – Mecsek napijegy és Tenkes napijegy néven – újabb két szezonális jegytermék érhető el a MÁV-Volán-csoport járatain.

2023. június 30. péntek, 05.46

Július 1-jétől megszűnik a vasúti pótjegy és már országbérlettel is lehet utazni az IC-ken

Budapest, 2023. június 30. - Július 1-jétől a MÁV-START és a GYSEV járatain megszűnnek az IC-pótjegyek és a gyorsvonati pótjegyek, a helyükbe új, egységes árazású helyjegyek lépnek a vasúti távolsági közlekedésben. További változás, hogy holnaptól már az országbérletek is felhasználhatók lesznek az IC- vagy más helyjegyköteles vonatok másodosztályán történő utazáshoz. Az okosjegyek árazása is igazodik az új díjszabási rendszerhez. A szombattól érvényes módosítások összességében azt eredményezik, hogy az új vármegye- és országbérletek a korábbiaknál is több utasnak kínálnak olcsó és egyszerű megoldást a mindennapi ingázáshoz.

2023. június 29. csütörtök, 15.59

Már zsebben is elfér az állomási utastájékoztatás

Az utasok a mikorindul.hu webcímen is elérhetik a vasútállomások, megállóhelyek közlekedési információit

Újabb fejlesztéssel bővült a MÁV és a MÁV-START utastájékoztatási rendszere. Ezen a héten három budapesti pályaudvar, a Nyugati, a Keleti és a Déli esetében teszt jelleggel az okostelefonokba, illetve az internetes böngészőkbe is beköltöznek az állomási kijelzőkön található menetrendi időadatok, az aktuális indulási és érkezési vágányszámok, továbbá a rendkívüli helyzetek okozta forgalmi változásokra, várható késésekre, járattörlésekre figyelmeztető kiírások. A teszt során QR kódok segítségével érhető el a felület, továbbá az új, mikorindul.hu webcímen keresztül is használható a szolgáltatás.

2023. június 28. szerda, 11.45

A Nyugati pályaudvar és Ferihegy közötti feláras vonatok IC minőségű vonatrészei ismét felár megváltásával vehetők igénybe

Budapest, 2023. június 28. – A Nyugati pályaudvar és Ferihegy között közlekedő feláras vonatok InterCity-minőségű vonatrészei, kocsijai ismét csak a szükséges felár megváltásával vehetők igénybe 2023. július 1-jétől, szombattól.

2023. június 28. szerda, 05.02

Díjmentes hazautazás a Győrkőcfesztiválról

Budapest, 2023. június 28. - A MÁV-START és a GYSEV díjmentes hazautazást biztosít Győrből június 30. és július 2. között a Győrkőcfesztiválon részt vevő gyerekeknek, ezáltal a meglévő diákkezdeményhez képest is féláron biztosítva az utazásukat (mindkét irányban azonos járattípust (személyvonat vagy IC) választva). A 14 év alatti gyerkőcöknek a győri vasútállomásról a visszaút ingyenes, amennyiben odaútra megváltották a vasúti menetjegyet és érvényes karszalagjuk van a rendezvényen való részvételről, és azokat be tudják mutatni.

Oldalak