Szeptemberben még kedvező áron juthatunk el éjszakai vonattal az Adriára

2023. szeptember 2. szombat, 08.27 / Utolsó módosítás: 2023. szeptember 2. szombat, 08.34
Idén rekordszámú utas választotta a vasutat a horvátországi nyaraláshoz
Adria InterCity

Budapest, 2023. szeptember 2. –  Már augusztusban meghaladta a Splitbe közlekedő Adria InterCity-vel utazók száma a tavalyi év eredményét és szintén nagy népszerűség övezte a Rijekába, valamint Koperbe közlekedő Retró Istria Expresszt is. Az Adria InterCity-vel még szeptember végéig, az utószezonban is kedvező áron utazhatnak az utasok a tengerpartra.

Az Adria InterCity-t augusztus végéig már több mint 12 ezer utas vásárolta meg jegyét a járatra a tengerpart eléréséhez. Ez már jelentősen több mint tavaly az egész szezonban volt, a két évvel ezelőtti – a pandémia miatti korlátozások, bizonytalanságok következtében lecsökkent – utazásszámnak pedig a kétszeresét is meghaladja. Az utasok kétharmada már a tavaszi elővételes időszakban megvásárolta a jegyét. Ezt nagyban segítette az online jegyváltási lehetőség is: az idei szezonban már az utazók fele foglalta le ilyen módon a helyét az utazáshoz.

A Lonley Planet által Európa 10 legszebb vasúti útvonala közé tavaly beválogatott nemzetközi járat közlekedése nem áll le a nyár végével. Az idei évben a főszezon után is, szeptember 27-ig indul Budapestről minden kedden, pénteken és vasárnap, míg Splitből hétfőn, szerdán és szombaton. A Keleti pályaudvarról 18:45-kor gördül ki és a pihentető éjszakai utazás után 9:44-re érkezik az Adriai-tenger partján fekvő Splitbe. Visszafelé 17:55-kor indul Splitből, Budapestre másnap 9:35-re érkezik. Az IC-re Budapesten (Keleti pályaudvar és Budapest-Kelenföld) kívül Székesfehérváron, Siófokon, Fonyódon, Balatonszentgyörgyön, Nagykanizsán és Gyékényesen lehet felszállni, illetve hazafelé leszállni. A vonatban a magyar vasút egyik legelegánsabb étkezőkocsija közlekedik, melyet akár belföldi utazás keretében is érdemes felkeresni.

Aki idén még nem utazott a tengerhez, akár csak egyetlen napközbeni látogatással is bepótolhatja lemaradását. Szeptember végén még kedvező árú jeggyel juthatnak el az Adriai-tenger partjára az utazni vágyók.

Részletes információk az Adria IC közlekedésével kapcsolatban: www.mavcsoport.hu/adria

Adria InterCity

A nyáron nagy népszerűségnek örvendett a Retró Istria Expressz, mely a szlovén tengerparton fekvő Kopert és a horvát tengerparton lévő Rijekát kötötte össze egy éjszaka alatt Budapesttel. A nosztalgikus, 1970-es és 80-as évek utazásait idéző, a legkedvezőbb árú tengerparti utazást nyújtó járatot augusztus végéig több mint nyolcezren vették igénybe.

MÁV Zrt. Kommunikációs Igazgatóság